Tanévnyitó, tankönyvosztás

Tanévnyitó időpontja: 2016. augusztus 31-én 17.00 órakor
Tankönyvosztás az évnyitó után lesz.
Nyári ügyeleti napok a titkárságon
Június 28. kedd
8:00 - 12:00
Július 19. kedd
8:00 - 12:00
Augusztus 2. kedd
8:00 - 12:00
Augusztus 16. kedd
8:00 - 12:00
Elballagtak nyolcadikos diákjaink, lezárult a tanév

Június 18-án, iskolánk hagyományaihoz híven, szentmisével vette kezdetét a ballagás. Zoltán atya kedves gondolatokkal indította el végzős diákjainkat, kérve útjukra a Jóisten áldását. Az iskolai ballagáson Czupor Attila igazgató úr féltő, óvó és bátorító szavakkal búcsúzott nyolcadikos tanulóinktól. Majd a gyermekek köszöntek el iskolájuktól, diáktársaiktól és tanáraiktól. Az énekkar még ünnepélyesebbé tette a búcsúzást. Szakos Istvánné, a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola Fejlesztéséért és Tanulóiért Alapítvány Kuratóriumának elnöke díjakat adott át a nyolc éven át tanúsított példamutató, keresztény magatartásáért és szorgalmáért, és az egyházközség életében végzett aktív részvételéért Gulyás Róbertnek, Marton Helgának és Nagy Petrának. Iskolánk közösségének életében és a Benedek Rádióban végzett kiemelkedő munkájáért elismerésben részesült Galovich Máté és Orbán Bálint. Az évzárón Zoltán atya, Fehér László polgármester úr és Czupor Attila igazgató úr méltatta az év eredményeit és jó pihenést kívánt a szünetre. Rác Dénes evangélikus lelkész áldotta meg az egybegyűlteket. Az évzáró a jutalomkönyvek kiosztásával zárult. Idén is sok diák dolgozott, sportolt és tanult képességeihez mérten kimagasló szinten és bizonyított versenyeken. Mindenkinek jó pihenést, kikapcsolódást kívánunk a nyári szünetre. Éljen a vakáció, de el ne felejtsük, hogy Jézus nincs vakáción és a templom nyáron is vár bennünket!
Benedek-nap

Június 15-én, az utolsó tanítási napon került megrendezésre a Szülői Munkaközösség segítségével az iskolai gyermeknap, a Benedek-nap. Minden év kiemelkedő eseménye, hogy ki nyeri a PBB-t, a Profi Benedek Bajnokságot, iskolánk focikupáját. A döntőt, mely mindig lázba hozza az iskola apraját-nagyját, e nap reggelén a 8. és a 7. b vívta, és a nyolcadikosok csapata lett a bajnok. Gratulálunk nekik. Utána a felsősök a fürdőben folytatták a délelőttöt. Az alsósok pedig az iskola épületében vettek részt jobbnál jobb foglalkozásokon. Volt drámajáték, sportverseny, makettbemutató, kézműves foglalkozás, interaktív mesejáték, zumba, melyeken forgószínpadszerűen cserélődtek a gyermekek. A zord, esős idő ellenére is jól sikerült a nap, köszönjük a szülői munkaközösségnek a fantasztikus szervezőmunkát, a lebonyolítást és a támogatást.
Berecz Erzsébet Skolasztika pályázat jutalma a 3.b-nek

2016. június 8-án szép napfényes időben indult a 3. b osztály Mesteribe a termálfürdőbe. Jutalmul ajánlotta fel részükre a Pannon Pipics Kft. ezt a kirándulást, belépőt, ebédet és a fagyit, mivel ebből az osztályból adták be a legtöbb pályázatot. A gyerekek számára emlékezetes marad ez a nap, nagyon jól érezték magukat. Köszönet a felajánlásért. „Jót tenni, jó!”
A nemzeti összetartozás napja

Június 3-án ünnepeltük iskolánkban a nemzeti összetartozás napját. Az Országgyűlés 2010-ben törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Trianon gyászos emléke sajgott fel a 7.b osztályos gyermekek műsorát látva. Kellő alázattal és átéléssel csendültek fel a versek és szólt a dal. Köszönjük az emléknaphoz illő szép műsort.
Weöres Sándor versmondó verseny Ostffyasszonyfán

Május 26-án Ostffyasszonyfán rendezték meg a Weöres Sándorról elnevezett
versmondó versenyt. Iskolánkat sikeresen képviselte a 3-4. osztályos korcsoportban
Pápai-Vikmon Kamilla 3. b osztályos tanuló, aki különdíjas lett. Pápai Alexandra 6. osztályos tanuló
az 5-6. osztályos korcsoportban különdíjat kapott. Sarlós Amina 5.b osztályos tanuló pedig az 5-6. osztályos korcsoportban 3. helyezést ért el. Szeretettel gratulálunk a versmondóknak és felkészítőiknek.
Egyházmegyei labdarúgókupa Celldömölkön

Iskolánk, a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola adott otthont az egyházmegyei labdarúgókupának május 10-én. Az egyházmegye minden iskolájából érkeztek csapatok a versenyre, melyet 3.-4. és az 5.-6. osztályosoknak hirdettek meg. Az ünnepélyes megnyitón Kirner Zoltán Antal plébános atya és Czupor Attila igazgató úr köszöntötte és bíztatta a résztvevőket a felemelő szeretet jegyében a becsületes játékra, egymás tiszteletben tartására. Közös imádság után két pályán vette kezdetét a verseny. Mindenki játszott mindenkivel. A csapatok nagyon sportszerűen küzdöttek. Izgalmasan alakult a végeredmény is. A 3.-4. osztályosok korcsoportjában csak gólaránnyal lehetett eldönteni az eredményt. I. helyezést ért el a szombathelyi Brenner János Általános Iskola csapata. II. helyezett lett a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola csapata, III. helyen végzett a sárvári Szent László Általános Iskola csapata. Legjobb kapus címet Dikovecz Áron érdemelte ki Jánosházáról. Gólkirály Szvoboda Dániel lett Szombathelyről. Az 5 - 6. osztályosok korcsoportjában I. helyezett lett a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola csapata. II. helyezést a celldömölki Szent Benedek Általános Iskola csapata érdemelte ki. III. helyen a jánosházi Szent Imre Általános Iskola csapata végzett. Legjobb kapus az 5.-6.-osok között Kovács Norbert lett Szombathelyről, gólkirály pedig Czöndör Gergő Celldömölkről. Az eredményhirdetés és a közös záró ima után finom ebéd várta a résztvevőket. Minden csapatnak szeretettel gratulálunk.
Bolyki Brothers koncert Celldömölkön

Május 4-én a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola meghívására Celldömölkre érkezett a 30 éves Bolyki Brothers a cappella énekegyüttes. A Kemenesaljai Művelődési Központ zsúfolásig megtelt. Ritkán lehetünk tanúi csak énekhangon előadott hangszeres kíséret nélküli koncertnek. Ilyen felemelő, mélyen átélt, hatalmas szakmai tudásról árulkodó, de ugyanakkor humoros koncertnek pedig alig-alig. A Bolyki testvérek mindegyike képzett zenész: Bolyki András, Bolyki György, Bolyki László, Bolyki Balázs és a kakukktojás, a barát Havas Lajos is. A zene és a hit duettje fonódott össze a fivérek életében. Édesanyjuk zongoraművész volt, édesapjuk pedig tudott zenélni. A legfontosabb módszerük az, hogy mielőtt elkezdenek dolgozni, imádkoznak. Az imádság rendbe teszi a lelket. A kegyelmi vonalvezetés útján járnak és már nemcsak egyházi közösségekben, evangelizációkor koncerteznek, mint kezdetben, hanem világi színpadokon is. Ars poétikájuk a következő gondolat: „Tegyük most félre a hangszereket, a lelked a húr, a hangszerek mi vagyunk.” Mindezt a közönség egy szívvel és lélekkel át is érezte a celldömölki koncerten. Felemelő volt – többek között- Pintér Béla Homokba írva c. szerzeményét hallgatni. Az est végére vidámság költözött színpadra és nézőtérre egyaránt a kisnyulacska feldolgozásokkal, melyet először a zeneakadémián mutattak be. Nagyságukat jelzi, hogy a gráci Vocal Total Nemzetközi A Cappella verseny történetének legeredményesebb együttese lettek. Egymásból indulva, egymással, egymásért és a közönségért énekelnek. Szív, lélek, tehetség a legmagasabb fokon. Dalaikkal összekötik a mennyet a földdel.
Egyházmegyei Versenyen jeleskedtek tanulóink Szombathelyen

Április 22-én utaztunk a Brenner János Általános Iskolába Szombathelyre egyházmegyei versenyre.
Tanulóinknak magyar nyelvből, informatikából kellett számot adniuk tudásukról. 7- 8. osztályban focikupát is hirdettek. Az ünnepélyes megnyitó után osztályok szerint kezdődött el a verseny. A focisták a tornateremben küzdöttek. Mikor az elméleti verseny befejeződött még javában lehetett szurkolni a labdarúgó csapatoknak. Magyar nyelvből Paluska Mátyás 5.a osztályos tanuló 2.,Csomai Regina 7.a osztályos tanuló 3., Nagy Laura 7.a osztályos tanuló 2. helyezést ért el.
Gratulálunk a gyermekeknek és felkészítőiknek.
Szakma Sztár Fesztivál

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2016-ban kilencedik alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált Budapesten a Hungexpo területén április 18-20 között. Ennek keretében a nappali tagozaton végzős tanulók számára negyven szakmában tartották meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt, melynek országos döntője a Hungexpo G és F pavilonjában került megrendezésre. Helyi kötődése is volt a versenynek, hiszen Horváth Gábor az SZMSZC Celldömölki Eötvös Loránd Szakképző Iskolájának tanulója is versenyzett asztalos szakmában. Az elméleti felkészülést Jónás Róbert, a gyakorlati ismeretek elsajátítását pedig Busznyák Norbert segítette.
Április 19-én iskolánk pályaválasztás előtt álló hetedikes és hatodikos diákjai egy napos szakmai tanulmányi kirándulás keretében látogattak el a 9. Szakma Sztár Fesztiválra, ahol 40 szakma mutatkozott be. A diákok szakmai tárlatvezetésen vehettek részt, ahol a versenyzőket, azok készülő versenymunkáit láthatták, valamint az egyes szakmák standján a nekik szóló feladatokban saját maguk is kipróbálhatták tehetségüket. A közös programot követően mindenkinek volt még lehetősége egyénileg, az őt jobban érdeklő szakmák részletesebb megismerésére is. A fesztivál után a gyerekek választható programként a Tropicariumba vagy a Csodák Palotájába is ellátogathattak.
Költészet napi vers-és mesemondóverseny Bobán

Iskolánk tanulói nagyon szép eredményt értek el április 11-én, a költészet napján megrendezett vers-és mesemondó versenyen Bobán ,a Napsugár Általános Iskolában. A kultúrházban ünnepélyes keretek között verses, zenés megnyitóval köszöntötték a bobai gyermekek a szülőket, pedagógusokat és a száz feletti versenyzőt. A jelentkezőket korcsoportonként kétfelé sorsolták, majd elkezdődött a verseny. A zsűrinek nehéz dolga volt, mert sok színvonalas előadást hallott. A harmadik-negyedikesek mesemondó versenyén különdíjat kaptak: Orbán Dóra és Molnár Kinga 4.b osztályos tanulók. Első helyezést ért el: Puskás Tifani 3.b osztályos tanuló. Második helyezést ért el Sarlós Amina 5.b osztályos tanuló. Első helyezést ért el Pápai Alexandra 6. osztályos tanuló. Gratulálunk a kiemelkedő szerepléshez a gyermekeknek és felkészítőiknek is.
Éremeső a KIDS országos tornaversenyen

Iskolánk tornászlányai 2016. április 2-án Budapesten vettek részt a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége által megrendezett országos tornabajnokságon a Nemzeti Sportcsarnokban. A verseny fővédnöke: Dr. Harrach Péter a Kereszténydemokrata Párt Parlamenti frakcióvezetője, védnökei: Dr. Magyar Zoltán a Magyar Torna Szövetség elnöke és Dr. Török Csaba a KIDS elnöke voltak. Szertornász leányaink kitartóan és keményen edzettek a versenyre. Mindannyian komoly sikert értek el. Az I. korcsoportos csapatunk 1. helyezést ért el. A nyertes csapat tagjai: Kiss Ivett, Gaál Júlia, Gaál Eszter, Bognár Fiorella, Csanádi Anna, Varga Kíra. A II. korcsoportban is az 1. helyen végzett iskolánk csapata. A győztes csapat tagjai: Szabó Nóra, Kamondy Doroti, Jánossy Júlia, Nyári Alexa, Bajner Panna, Sarlós Amina. III-IV. korcsoportban pedig II. helyezést értünk el, a csapat tagjai: Mester Krisztina, Takács Vivien, Németh Flóra, Czupor Anna, Pápai Alexandra, Szalai Fanni, A csapaton kívül szépen teljesített : Szalai Szonja és Giczi Gréta is. Egyéniben I. kcs-ban Csanádi Anna II. helyezést, Gaál Eszter III. helyezést ért el. A II. kcs-ban Sarlós Amina 1. helyezést, Bajner Panna 2. helyezést ért el. Szépen teljesített a csapat többi tagja is. Gratulálunk a gyermekeknek és felkészítőjüknek, Czupor Ferencnének a kimagasló sikerhez.
Mindszenty–verseny Zalaegerszegen

Március 30-án utaztunk el a Mindszenty –versenynapra, Zalaegerszegre a Mindszenty Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumba. Az egyházmegyei versenyen tanulóink több tárgyból is összemérhették tudásukat. Minden iskolából minden tárgyból minden évfolyamból egy gyermek indulhatott. Szép eredmények születtek: 2. osztályos Horváth Levente matematikából 1. helyezést ért el. 3. osztályos Molnár Szofi matematikából 3. helyezést ért el. 4. osztályos Bezzeg Balázs matematikából 1. helyezést ért el. 5. osztályos Paluska Mátyás matematikából 2. helyezést ért el. Az előzőleg meghirdetett Szent Márton életéhez kapcsolódó rajzpályázaton Busa Dorka 3. osztályos tanuló 3. helyezést ért el. Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítőknek a szép szerepléshez.
Nagyböjti lelki nap diákoknak

A nagyböjt az egyházi év egyik legszebb időszaka. Több, mint 40 napig lehetőségünk nyílik rá, hogy Istenhez közelebb kerülhessünk lemondásaink, áldozataink, imádságaink által. Igyekszünk Jézus szenvedéstörténetéből merítve jó elhatározást tenni, hogy hitelesebb keresztény életet éljünk. E célból tartunk iskolánkban minden évben Szent Benedek ünnepéhez kötődően nagyböjti lelki napot, hogy a gyerekek ez alkalommal találkozzanak olyan emberekkel, akik meggyőzően képviselik az egyházat. Reggel a 4.b osztályosok elevenítették fel szép műsorukban iskolánk névadójának életét. A későbbiekben Aigner Géza répcelaki plébános atya képvetítéses előadását hallgathattuk meg Szent Mártonról, a Szent Márton jubileumi év alkalmából. Utána az osztályok keresztútra indultak a templomba és a templom körül a Kálváriához. Visszaérve az alsósok játékos foglalkozásokon vettek részt, a felsősöknek pedig a tornateremben Géza atya vetített és beszélt Szent Márton életéről, majd vetélkedővel, filmvetítéssel folytatódott a nap. Reményeink szerint a közös keresztútjárás megmutatja az együtt imádkozó közösség erejét a tanulóknak.
Szent Benedek ünnepe

Szent Benedeket, iskolánk névadóját ünnepeljük március 21-én. Idén a 4.b osztályosok emlékeztek meg gyönyörű műsorral Benedek életéről március 23-án a nagyböjti lelki nap kezdetén. Benedekéről, akinek követői, a bencések Európát megtérítették, műveltségre tanították, ma is a társadalom legkiválóbb tagjait nevelik. Benedekről, akit VI. Pál pápa 1964-ben Európa védőszentjévé nyilvánított. „Ora et labora” - Imádkozzál és dolgozzál!- hangzott az apát jelmondata. Az ima és a munka kiegészítik egymást.
Iskolánk hagyománya, hogy minden elsős kisgyermek ajándékba kapja az ő életéről szóló könyvet. Aulánk falán Szent Benedek Reguláját olvashatjuk. „Ezeket a szabályokat mi is igyekszünk betartani”- hangzott a 4. b-sek fogadalma. Műsorukat csodálatos zenerészletek, énekek gazdagították, természetesen a Szent Benedek himnusz is elhangzott. Köszönjük a gyermekek és pedagógusaik lelkes munkáját.
A műsort a következő ima zárta: Istenünk, ki Szent Benedek apátot a szerzetesség kiváló mesterévé tetted, kérünk, add, hogy Téged minél jobban szeressünk, és nagylelkű szeretettel siessünk feléd parancsaid útján. Ámen.
Kirándulás a víz világnapja alkalmából

A Duna Múzeum kezdeményezésére a Pannon Pipics Kft támogatásával iskolánk a víz világnapjához kapcsolódva március 21-én kirándulást szervezett a Nicki duzzasztóműhöz. Egy komoly kétfordulós pályázat előzte meg e napot, melynek nyertesei vehettek részt a túrán. A 40 legügyesebb gyermek négy és fél kilométeres gyaloglás után érkezett meg a műgáthoz. Szakember vezetésével járták végig a gát egyes részeit, meghallgatva az élvezetes előadást. A legnagyobb szenzációt a turbinaház és a hallépcső jelentette.
Élményekben gazdagodva, észrevétlenül tanultak a gyermekek ezen a napon. Másnap, március 22-én a víz világnapján került sor az oklevelek és jutalmak kiosztására. Nagyon sok szép mozaik, rajz és makett érkezett a pályázati feladatlapok megoldásai mellé. Köszönjük a Pannon Pipics Kft önzetlen támogatását és felajánlását.
A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas megyében, iskolánkban

A „Fürdőkultúra fejlesztéséért Vas megyében” című iskolai egészségfejlesztési projekt záró rendezvényére és eredményhirdetésére került sor a VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából 2016. március 18-án Szombathelyen. Előzetesen két előadás keretében ismerkedtek 5. osztályos tanulóink fürdőinkkel, a fürdőzéssel, annak veszélyeivel a vízminőség megóvásának és javításának lehetőségeivel. A Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályával együttműködve hirdette meg a pályázatot. Iskolánkból Sarlós Amina 5.b osztályos tanuló az irodalmi pályázatra beadott „Strandoljunk Okosan” c. versével I. díjat nyert. Az 5.a osztály fogalmazás és rajzpályázaton remekelt. Az osztály a pályamunkák beküldésével díjazásban részesült, így valamennyi tanuló fürdőbelépőt nyert a Mesteri Termálfürdőbe. Gratulálunk a gyermekeknek!
Megemlékezés március 15-ről

Március 10-én, csütörtökön került sor a március 15-i iskolai megemlékezésre. A 6. osztályosok idézték fel előttünk a 168 évvel ezelőtt Pesten zajló eseményeket. Bevezető szavaiban Czuporné Hetényi Rita tanárnő napjainkig mutató példaként állította fiataljaink elé az igaz ügyért való lelkesedés fontosságát. Mindezt átérezve szavaltak 6. osztályosaink és játszották el a márciusi ifjak szerepét. A szép és felemelő műsort nagyszerű dalok tették ünnepélyesebbé.
"Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan,
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja."
(Juhász Gyula: Március idusára)
Egynapos síelés

Iskolánk egynapos síelésekkel szeretné a téli sportok királyát, a síelést, népszerűsíteni, megszerettetni diákjaink körében. Két iskolai tanítási napon kaptak lehetőséget az érdeklődők, hogy megismerjék a síelés alapjait, kipróbálhassák magukat a pályákon. Az egyik napon nagyobb részben felsősök, a másik napon a 4. és 5. osztályos diákok utaztak Ausztriába. Iskolánk anyagilag is támogatta a résztvevőket. A gyermekek örömmel, élményekkel gazdagon tértek haza ezekről a sí napokról. Sarlós Napsugár 7.b osztályos tanuló beszámolójában olvashatunk a részletekről :
Egynapos síeléssel búcsúztatták a telet a Szent Benedek Iskolában
Hosszú, várakozással teli napok után végre február 23-án hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diáktársaimmal elindultunk Ausztriába síelni. Aznap még azt sem bántam, hogy korábban szólt az ébresztőóra és már ¾ 7-kor az iskola előtt pakoltunk a buszba.
Két óra várakozás után el is értük úti célunkat. Csodás kilátás nyílt a hóborította hegyekre. Mindenki nagyon izgatott volt, hiszen a többségünk most viselt először sílécet. Miután felvettük a szerelésünket, a csapatot háromfelé osztották. Attila bácsi, Kornél bácsi és Zoli bácsi figyeltek, és tanítottak minket. Zoli bácsi és Kornél bácsi csapata is a tanuló pályán kezdtek. Attila bácsi eközben a másik pályán is figyelte a síelni tudókat.
Bemelegítésként kis köröket tettünk a sílécben. Megmutatták, hogy kell kilépni, belépni. Gyakoroltuk a felállást is, ha elesnénk. Miután mindenki készen állt a „következő szintre” Kornél bácsi vezetésével feljebb mentünk a dombon. „Kezedet a térdedre, előre nézz!”- hangzott az utasítás. A hangulat és az időjárás is nagyon kedvező volt, nevetésből sem volt hiány.
Már az első két órában kellően fáradtak voltunk, de ez sem tartott vissza minket a magasabb lejtőről való lecsúszástól. A nagy munka közben muszáj volt szünetet tartani. Megebédeltünk és mentünk vissza a pályára.
A domboldalról való lecsúszás már annyira jól ment, hogy lassacskán mindenki a domb tetejéről siklott lefelé. A köteles felvonó folyamatosan húzta felfelé az embereket. Voltak, akik megakasztották a forgalmat, mert elengedték a kötelet vagy elestek. Ilyenkor próbáltunk segíteni társunknak és épségben felérni a dombtetőre.
A nap végére páran kipróbálták a másik pályát is, ami már feljebbről indult és hosszabb volt.
Szinte profi síelőként hagytuk el a pályát. Bármennyire is élveztük ezt a napot, mindenki elfáradt. A lábunk fájt a bakancstól s látszott rajtunk a kimerültség, de megérte, hiszen újabb nagyszerű élménnyel gazdagodtunk.
Mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni erre a kirándulásra és ha lesz rá lehetőség újra kipróbálom.
Sarlós Napsugár 7.b osztályos tanuló
Farsangi műsor a kultúrházban

„Legyetek irgalmasok, mint az atya” Az irgalmasság szent évében, mivel is bátoríthatnánk mással gyermekeinket, mint ezzel a mondattal. Ferenc pápa vezetésével nézhettük végig az ötletesebbnél-ötletesebb műsorszámokat. A pápa álruhában kukucskált be a Szent Benedek Iskolába, hiszen a képe fent van a falon, bármikor felismerhetik. A gyermekek szeretettel és nagyon nagy lelkesedéssel készültek, mert minden évben az SZM műsor jelenti az egyik legjobban várt és legsikeresebb iskolai programot. A közönség lelkesen tapsolt, s a gyermekek örömmel táncoltak, játszottak, énekeltek.
Köszönjük a pedagógusok, szülők és gyermekeink munkáját és a színvonalas előadást.
Farsang

Iskolánk tornatermében farsangoltunk február 5-én délután.
Idén nemcsak az alsósok, hanem a felsősök is elkápráztattak bennünket ötletes jelmezeikkel. A maskarás bemutatkozás után tehetséges gyermekek léptek színpadra egyéni és csoportos műsorszámmal . Az alsósoknak a jelmezfelvonulást vidám játékos délután követte az osztálytermekben. A felsősök a Benedek Rádió szervezésében zajló vetélkedőn bizonyíthatták tehetségüket osztályfőnökeik segédletével. A nap vidám hangulatú tánccal zárult.
Hárman az országos döntőben a sakk diákolimpián

2016. január 29-én rendezték meg Szombathelyen a sakk diákolimpiai bajnokságot. Idén is remekeltek tanulóink. Korcsoportjában egyéniben Farkas Kata és Lenner András is a dobogó első fokára állhatott amatőr kategóriában. Így mindkét bajnok jogot szerzett egyéniben az országos döntőn való indulásra és ők képviselhetik Vas megyét a versenyen. Az „élős” kategória versenyeiben korcsoportjában Galovich Máté harmadik helyen végzett. Ebből a kategóriából az első három tanuló szerez jogot az országos döntőn való indulásra, így Máté is ott lesz az országos sakk diákolimpiai döntőben. Tanulóinknak is és felkészítőjüknek is szívből gratulálunk.
Kresznerics Ferenc-díjat kapott Czuporné Hetényi Rita

Czuporné Hetényi Rita már gyermekkorában elkötelezettséget vállalt a magyar nyelv műveléséért. A Kazinczy-verseny győzteseként az anyanyelv szeretete végigkíséri életét. Fiatalon a katolikus ifjúsági közösség műsorainak aktív szereplője volt. A celldömölki gimnázium elvégzése után magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán, később hittan tanárit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán.
Első munkahelye a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium, majd a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola felső tagozatának indulásától az intézményben dolgozik. Mindennapok során a magyar nyelv és irodalom tanáraként óráit érdekessé, változatossá teszi módszertani gazdagsága, türelme, gyermekszeretete. Az iskola családi napjainak aktív szervezője. Ő hívja az iskolába a neves előadókat, akiknek a kultúrában betöltött szerepe vonzza a szülőket ezekre a rendezvényekre. Az adventi várakozás, színesebbé tételéhez, a városi gyertyagyújtás bensőségességéhez az ő közreműködésével készülnek a gyerekek. Szabadidejében a Mária Rádió számára készít riportokat. Celldömölk és térsége lakói ismerik a „Gyógyító kiáltás” „Köztünk élő keresztények” „Hivatások Celldömölkön” interjúsorozatait, melyekben olyan embereket szólalta meg, akik munkájukkal, hivatásukkal, elkötelezettségükkel, személyes példát adhatnak a kis városnak és környékének. Ő maga is hiteles példa, keresztény családban három gyermeket nevel férjével. A magyar kultúra napja alkalmából kapott Kresznerics Ferenc-díjához szeretettel gratulálunk.
A magyar kultúra napja

Január 20-án ünnepeltük iskolánkban a magyar kultúra napját. Babits-Bródy: A dal c. énekével kezdődött az 5.b-sek nagyon szép, lírai műsora.” Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek. „ Valóban, van egy dal, egy vers,ami kicsi korunk óta kíséri életünket, belénk ivódik. Ez a dal a Himnusz, nemzetünk imája. Megdobban a szívünk, ha felhangzik tv-ben, sportversenyeken a győztesek tiszteletére. Kölcsey 1823. január 22. napján fejezte be versét, ennek emlékére 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A 7.b osztályosok szavalták el nemzeti imádságunkat. Magyarságunkra, nyelvünkre, kultúránkra legyünk nagyon büszkék, figyelmeztet bennünket a költő. Óvjuk, s majd így adjuk tovább az utókornak a magyar kultúra alkotásait.
Kresznerics Ferenc halálának évfordulója alkalmából

2016. január 18-a Kresznerics Ferenc halálának évfordulója alkalmából a Szent Benedek Katolikus Általános Iskolát képviselve koszorút helyezett el az ivánci emléktáblánál Lendvay Istvánné tanár és Orbán Bálint 8. osztályos tanuló. Utána megtekintették a Tanítók Fáján Kresznerics édesapjának nevét, majd Gyarmati Tiborné helytörténésszel beszélgettek az alsósági katolikus plébános, nyelvész születésének és munkásságának körülményeiről.
Megemlékezés Árpád-házi Szent Margitról

Reggeli ima keretében emlékeztünk meg Árpád-házi Szent Margitról a 4.a osztályosok segítségével. Életének alapszabálya egészen egyszerűen hangzik, de a három egyszerű tétel az evangélium egész tökéletességét magában foglalja: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni. Egykor Istennek ajándékozták, mivel atyja azt hitte, ezáltal kieszközölheti Magyarország megszabadulását a tatároktól. Amikor Margit elég idős volt ahhoz, hogy önmaga felől szabadon döntsön, megerősítette ezt a fölajánlást. Szent Margit példája álljon ma is előttünk, hiszen nemcsak a bajban, de egész életében hűséges tudott maradni Jézushoz. 1943-ban avatták szentté.
Karácsonyváró ünnepi műsor

December 18-án délelőtt meghitt pillanatokkal ajándékozták meg iskolánk tanulói egymást és iskolánk közösségét. Jézus születése számunkra az igazi ajándék, hisz Ő a hit, a remény,és a szeretet hírnöke. A karácsonyváró ünnepi műsorban minden osztályból szerepeltek diákok. Az énekkar nyitotta meg a műsort, majd verses összeállítás következett. Irodalmi színpadosaink betlehemes játékot adtak elő. Felléptek zeneiskolás növendékeink egy – egy zeneszám erejéig. Köszönet a gyermekeknek, a műsor összeállítóinak, betanítóinak, valamint az Ádám Jenő Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanári karának a lelkes közreműködésért. Mentovics Éva szavaival kívánunk minden kedves családnak áldott, békés, boldog új esztendőt :
„E szép este minden fénye
adjon erőt az új évre.
Minden napja legyen ünnep,
melengesse kis szívünket.”
Berecz Erzsébet Skolasztika irodalmi pályázat

Berecz Erzsébet Skolasztika alsósági születésű bencés apáca és hitoktatónő életéről hirdetett irodalmi pályázatot Pipics Csaba Úr iskolánk tanulói részére. Nagyon nagy számban érkeztek pályamunkák diákjainktól. December 18-án, a karácsonyi műsor után került sor az eredményhirdetésre.
A szakmai zsűri - Dörnyei László, Kresznerics-díjas tankönyvszerző, pedagógus és felesége: Dörnyei Lászlóné, Kresznerics-díjas könyvtáros - bírálata alapján a pályázat eredménye a következő lett három korcsoportban:
3-4.o.
1. hely Hajas Réka 3.A és Pipics Vivien 3.B, akik újságelőfizetésben és könyvajándékban részesültek
2. hely Kiniczky Árpád 3.B
3. hely Németh Ábel 3.B
5-6.o.
1. hely Czupor Anna 5.A, aki Nikon 16MP digitális fényképezőgépet kapott jutalmul
2. hely Pipics Lili 5.A
3. hely Sarlós Amina 5.B és Nagy Máté 5.A
7-8.o.
1. hely - Sarlós Napsugár 7.B, aki Lenovo 10” tabletben részesült
2. hely Árvai Kristóf 8.o.
3. hely Keszei Tamás 7.B
A legjobban sikerült írás a Magyar Kurír katolikus hírportálon "Az én szerzetesem" projekt keretében is megjelent. http://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet/az-en-szerzetesem-celli-kekszellem
A felkészítő tanárok a diákokkal azonon díjazásban részesültek.
Különdíjak
Molnár Stella 5.A,aki Berecz Erzsébet szavaival élve “az első fecske ami cellből szállt felém” már októberben megküldte pályázatát, valamint Kamondi Jázmin Katalin 4.B aki saját kézírással dolgozott.
Meglepetés minden pályázó részére, hogy felidézve Skolasztika állomáshelyeit kirándulás lesz Pannonhalmától az Alföldig. A legtöbb pályázatot beküldő 3.b osztály kirándulást nyert Mesteri Termál termálfürdőbe.
A nyereményeket a Pannon Pipics Kft. ajánlotta fel.
Köszönjük Pipics Csaba és kedves családja önzetlen felajánlását, a díjakat, valamint, hogy iskolánk vezetésével és a katolikus közösséggel karöltve Berecz Erzsébet Skolasztika nővér méltó helyet kapott templomunkban és az emberek szívében is.
Nyílt levél a pályázóknak...
Betlehemi Békeláng

Az otthonokban fénylő Békeláng imádságra hívó jelenléte összeköti a magyar családokat a világ különböző pontján élő keresztényekkel, és elmélyíti az ádventi előkészület lelkületét. 1968-óta viszik gyermekek - általában cserkészek kíséretében - Betlehemből, a Születés Bazilikában található örökmécsesből a lángot Bécsbe, hogy ott átvegyék az egyes országok képviselői. Idén Pipics Lili 5.a és Pipics Vivien 3.b osztályos diákok hozták el a Szent Benedek Katolikus Általános Iskolába és a Nagyboldogasszony Kegytemplomba Celldömölkre. Karácsonyi műsorunk után gyermekeink elvihették haza e kicsinyke fényt az aulában égő mécsesből. A szállításhoz a Pannon Pipics Kft ajándékozta meg tanulóinkat és a tanárokat mécsesekkel és kitűzőkkel. Köszönet érte. Az ünnepség végén kisorsolták a gyermekek közül a jövő évi két szerencsés Békelángot elhozó diákot. A gyertyával gyertyát gyújtva továbbított Békeláng azt is jelképezi, hogy akárcsak a lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani. Minden napra egy jócselekedet, vidd a gyertyát, a fénye békét teremt! A láng mindenkor figyelmeztet a szeretet és a béke megőrzésének fontosságára.
Szent Miklós püspökre emlékeztek december 6-án második osztályosaink a templomi ünnepi szentmisében

Csodálatos műsorukban kiemelték az ő emberi nagyságát. Gyermekeink interjút készítettek vele a mennyországban és közös elmélkedés keretében elevenítették fel nagyszerű tetteit. Miklós Isten embereként osztotta szét gazdag örökségét és védte az igazságot. Milyen jó dolog egy boldog emberen keresztül elképzelni, hogy milyen jóságos lehet az Isten. Csodák nem csak régen voltak, de ma is vannak. Csak nem mindig látjuk meg, nem mindig vesszük észre. Ma is hányszor, de hányszor megsegít bennünket az Isten. A műsor végén megérkezett az igazi Mikulás is és megajándékozott minden kisgyermeket. Járjunk nyitott szemmel és szívvel, hogy megláthassuk a mindennapjainkban rejlő csodákat.
Pattogott a labda a Szent Benedekben

December 2-án 30 tanuló részvételével hangulatos, és színvonalas asztalitenisz versenyt rendeztek iskolánkban. Diákjainkon kívül érkeztek tehetséges pingpongosok a bobai Napsugár Általános Iskolából is. Négy kategóriában: alsós és felsős fiú és lány zajlottak a mérkőzések. Ki kell emelni, hogy a küzdelmek végig sportszerű keretek között folytak. A boldog dobogósok szép oklevéldíjazásban részesültek, de ezen a délutánon a vesztesek sem szomorkodtak. Köszönet Iván Csaba edzőnek, aki segített a színvonalas lebonyolításban.
Közös adventi koszorúkötés

A hagyományokhoz híven november 27-én, advent küszöbén nagyon sok család gyűlt össze iskolánkban, hogy az új egyházi év kezdetére elkészítse adventi koszorúját. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. Ez utóbbiról gyakran tévesen azt hiszik, hogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az "örömvasárnap", ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már közel van Krisztus eljövetele, azaz a Karácsony. A program imádságos, énekes ráhangolódással kezdődött. Szülők, nagyszülők, gyermekek, pedagógusok mindannyian jól érezték magukat. Meghitt hangulat alakult ki az osztályokban. A koszorúkötés végén Zoltán atya áldást adott az elkészített koszorúkra. Adventkor az ember lelke megszelídül, a koszorú ott van benne a lelkében. Minden családnak bensőséges ádventi készülődést kívánunk.
Egyházmegyei mesemondó verseny

November 20-án, pénteken délelőtt a celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtárban zajlott az iskolánk által szervezett egyházmegyei mesemondó verseny. Czupor Attila igazgató úr köszöntötte a versenyzőket, kísérőiket és a zsűri tagjait. A gyermekek előválogatók után kerülhettek csak erre a megmérettetésre, így minden iskola osztályonként egy-egy tanulóval képviseltette magát. Két helyszínen , négy korcsoportban kezdődött meg a verseny. A kis mesemondóknak a család témaköréhez kapcsolódó mesét kellett választaniuk. Nem volt egyszerű dolga a zsűrinek, hisz minden diák kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Nehéz volt a jók közül a legjobbat kiválasztani. Vigasztalásként a díjazáskor mindenki kapott valamilyen csekély ajándékot, hogy ne kelljen üres kézzel hazatérnie. Amíg a zsűri tanácskozott, Györéné Losoncz Andrea, fejlesztő biblioterapeuta, mesélte el a gyermekeknek Lázár Ervin: A hétfejű tündér című meséjét, kapcsolódva a könyvtár Lázár Ervin kiállításához. Iskolánk valamennyi tanulója kitűnően szerepelt, Körtvélyesi Ádám 2. osztályos tanuló második, Puskás Tifani 3. osztályos és Bajner Panna 4. osztályos tanulók első helyezést értek el. Szeretettel gratulálunk valamennyi résztvevőnek és felkészítőiknek a versenyen nyújtott teljesítményükhöz.
Megemlékezés Szent Erzsébetről

Árpád-házi Szent Erzsébetre gyönyörű műsorral emlékeztek a 3. a osztályosok november 19-én iskolánkban. Földi életének 24 éve alatt is teljes és példaértékű életet tudott élni. Erzsébet különösen érzékeny volt a szegények irányában, mindent megtett, hogy a rászorulókon segítsen. Így lett a Magyar Karitász védőszentje is. Csodálatos élete példája sokakat megérintett. Életvitele azóta is nagy hatással van a családi életre, az irodalomra és a művészetekre. A mai világnak is szüksége lenne ilyen szívekre, mint Szent Erzsébetnek volt.
Elhunyt Nagy József atya

A szombathelyi püspök – a hozzátartozók nevében is – a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Nagy József ny. esperesplébános, életének 68., áldozópapi szolgálatának 44. évében, hosszú szenvedés után 2015. november 15-én a betegek kenetével megerősítve a Szombathelyi Papi Otthonban elhunyt. Szeretett paptestvérünkért az engesztelő koncelebrációs szentmisét 2015. november 19-én, csütörtökön 09.30 órakor mutatjuk be a Szombathelyi Székesegyházban. Holttestét közvetlen a gyászmise után a Jáki úti temető papi sírkertjében helyezzük örök nyugalomra. Végakaratának megfelelően kérjük a koszorúk, sírcsokrok mellőzését, csupán egy-egy szál virággal búcsúzzunk Tőle. További kérése volt gyászolói felé, hogy a virágokra szánt összegből lelke üdvéért szentmisét mondassanak.
„Tudom, hogy az utolsó nap csak egy átszállás, s életem folytatódik Nálad, örök szeretetedben...” Részlet a Végrendeletéből
Adj Uram örök nyugodalmat neki! Requiem aeternam dona ei Domine
(forrás: www.martinus.hu)
Berecz Erzsébet Skolasztikára emlékeztünk

A történet a tanévnyitón kezdődött, amikor nagy meglepetésünkre minden diák kapott egy egyedi tervezésű füzetcsomagot Pipics Csabától. A szép, igényes, evangéliumi üzeneteket közvetítő füzetek között találtunk egyet, amelyen Berecz Erzsébet, „A celli kékszellem” képe volt látható, benne pedig egy pályázati felhívás. Így ismerhettük meg sokan két hónap alatt az ő élettörténetét, iskolánkhoz, a bencés rendhez és városunkhoz való kötődését. A gyerekek szép számmal vállalkoztak arra, hogy az emlékversenyre nevezzenek, és megfogalmazzák: Mit szeretnek Berecz Erzsébetben?
Ennek a hosszú folyamatnak a megkoronázása volt november 12-e, amikor az egész iskola együtt ünnepelte a rendalapító születésnapját, és Pipics Csaba jóvoltából emléktáblát is avattak a bencés apáca tiszteletére. Az ünnepi megemlékezésen jelen volt Korzenszky Richárd bencés perjel, Sinkó Katalin Ágnes nővér, a Szent Benedek Leányai Társaság perjelnője és Ágh Péter országgyűlési képviselő, valamint több száz gyermek és szülő, hívek és érdeklődők.
Az ünnepi alkalom köszöntőkkel kezdődött, majd Pipics Csaba rendhagyó megemlékezése következett, amelybe bevonta az iskola diákjait is. Ezután az emléktábla megáldására került sor. Ezt ünnepi szentmise követte, melyet Korzenszky Richárd a Tihanyi Bencés Apátság perjele, a Berecz Skolasztika alapítvány alapítója mutatott be.
Virágba borult az egész templom erre a szép ünnepre, hálásak vagyunk Pipics Csabának, hogy megismertette velünk a celldömölki származású rendalapítónő életét, és közvetítette számunkra az ő üzenetét.
Izgatottan várjuk az emlékverseny eredményhirdetését, amelyre advent folyamán kerül sor.
Megemlékezés Szent Imréről

Szent Imre herceg életéről gyönyörű műsorral emlékeztek meg november 5-én reggel a 3. b osztályosok. Szép képi hátterek és zenék váltakozása színesítette a műsort. 1000 év távlatából is felfedezhetjük életében a tisztaság, imádságos lelkület, engedelmesség, szorgalom erényeit. Olyan életet élt, hogy VII. Gergely pápa hozzájárult szentté avatásához 1083-ban.
Méltán vált Szent Imre az ifjúság védőszentjévé, mindannyiunk példaképévé. Sokan gyógyultak meg az Ő közbenjárását kérve. A nép szerette, tisztelte.
„Szeretnél – boldog lenni? Van szívednek vágya?
Szeretnél-e eljutni a fényes mennyországba?
Jöjj Szent Imre seregébe! Csapj fel ott vitéznek!
Nem kell oda erő s izom, csak fehér, tiszta lélek!”
Határtalanul, a nemzeti összetartozás programja

A Határtalanul program keretében a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola 7.a és 7.b osztályos diákjai 39 fővel és 6 kísérővel Erdélybe látogatott 2015. október 21-től 25-ig. Ennek a kirándulásnak én is részese lehettem. Utunk során a magyarlakta területeken élő gyermekek mindennapi életével, tanulmányaival ismerkedtünk meg. Az iskolalátogatások mellett Erdély régi magyar emlékei segítségével a honismereti és történelmi tanulmányokat, ismereteket mélyítettük el. Az elénk táruló panoráma, a tordai sóbánya monumentális márványfalai a földrajz tantárgy tananyagának megértését szolgálták.
Az éjszakai utazás utáni első napon reggel 7 órakor Nagyváradon szentmisével kezdődött a programunk. A Szent László székesegyház magas falai között, mely eredetileg püspöki székhely 1717-1734-ig épült, jól esett kicsit megpihenni. Majd a templomi kincstár gazdag gyűjteményének megtekintésekor szembe tűnt Szent László hermája. A győri hermához nem hasonlító arcvonás mögött az ereklyetartó lovagkirályunk koponyacsontjának egy darabját őrzi. Végigsétáltunk a híres kanonoksoron, és a fiatal püspök úr személyesen fogadta a püspökvárban a társaságunkat. Ellátogattunk az érdekes csillag alakú várba, ahol a régészek ma is dolgoznak a feltáráson, de egyikük lelkes előadása során időutazáson vehettünk részt. Betekintést kaptunk a középkori erdélyi fejedelmek életébe. Láthattuk a jellegzetes füles bástyákat. De még hosszú út várt ránk, sok-sok fényképezés után teljesen kisütött a nap, és végigkísért bennünket Aranyosgerend Árpád-kori templomig, majd Erőszentgyörgyre érkezésünkig, ahol az erdélyi jellegzetes ételeket: a csorba és töltött káposzta vacsorát fogyasztottuk el. Későre járt, mire a csíksomlyói Salvator Szállóban elfoglalhattuk a helyünket.
A következő napokon látogatást tettünk az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceumban Gyimesfelsőlokon, együtt énekeltünk az ott tanuló hetedikesekkel egy gyimesi népdalt. Eljutottunk a Nagy Imre Általános Iskolába Csíkszeredán, ahol a gyerekek bemutatták egymásnak városukat és iskolájukat, majd indultunk is Csíkszentdomokosra, a Márton Áron Általános Iskolába, az 1956-os forradalmi eseményekre emlékeztünk meg. Beköszöntésként a csoportunk így kezdte: „Isten áldja meg a magyart,/ Tartson neve míg a Föld tart./ Paradicsom hazájában, / Éljen örök boldogságban,/ Éljen örök boldogságban!” Amikor a megemlékezésben a Himnuszból a „Bújt az üldözött …” sorok következtek, a hallgatóság és a szereplők együtt folytatták a szavalatot, természetesen magyarul. Később jártunk a dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói otthonában, ahol gyimesi néptánc foglalkozáson rendkívül jó hangulatban ismerkedtek a magyar diákok az otthon diákjaival.
Jártunk a csíksomlyói templomban a Szűz Anyánál, lihegve feljutottunk a csíksomlyói-nyeregbe, fényképeket készítettünk a Békás-szoros lenyűgöző látványú függőleges sziklafalairól, meghallgattuk a Gyilkos-tó mondáját, miközben próbáltuk keresni Eszter szürke szemét, Székelyudvarhelyen Orbán Balázs szobránál, Bánffyhunyad református templománál, Királyhágón, Korondon a kézművesek sátoránál álltunk meg, majd eljutottunk Tamási Áron sírjához, ahol a kegyeletünket koszorúzással fejeztük ki.
Mindeközben a barátságunk, közösségünk erősödött a sok-sok vidám beszélgetés során mind a diákok, mind a tanárok között. Reménykedünk, hogy az utunk jó, gyümölcsöző kapcsolat előfutára volt a határon túli magyar iskolásokkal. /Lendvay Istvánné/
Erdélyi élmények a 7. b osztály szemével…
Nagyon megörültünk, amikor kiderült, hogy megnyertük a pályázatot. Kedden késő este volt az indulás Celldömölkről. Igen hosszú volt az út, de tűrhető. /Szabó Bence/
Nagyon hosszú volt az út, már-már végtelennek tűnt. Már alig vártam, mikor mondják azt a tanárok: „Megérkeztünk”. Egyszer csak kimondták: - Megérkeztünk! Mi pedig ezután felejthetetlen 5 napot töltöttünk Erdélyben. /Fazekas Patrícia/
Mindenki fáradt volt. Másnap reggel 8 órai keléssel mentünk egy iskolába, ahol bemutatták a diákokat, a környezetet és az intézményt. /Busznyák Zsombor/
A csíksomlyói apácák életét ismertették, közülünk sokan odaadták nekik aznapi ebédjüket adományként. /Somogyi László/
Finomakat ettem, finom volt a víz, de nekem a tordai sóbarlang és a szegény apácák, valamint a meglátogatott iskolák tetszettek./Szédeli Gyöngyi/
Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek az útnak, míg élek el nem felejtem azt a sok csodálatos dolgot, amit láttam. Ha lehetőségem lesz rá, szeretnék eljutni még újra Erdélybe. / Varga Rómeó/
Nekem az erdélyi kiránduláson a tordai sóbarlang tetszett. Amikor beléptünk, a bejáratnál egy idegenvezető fogadott és kísért el egy lépcsőhöz, majd 13 emelet mélységbe ereszkedtünk le. /Homlok Gergő/
A csíksomlyói búcsú helyszínére nehezen értünk fel, de büszkén mondhatom, hogy Barnabás, Tamás és én értünk fel először a nyeregbe. /Halmosi Bence/
A csíksomlyói búcsú helyszínén, a nyeregben is jártunk, amit eddig csak a tv-ben láttam, s most a valóságban is ott lehettem. Az esték hangulatosan teltek, szobatársaimmal sokat beszélgettünk, és nagyokat aludtunk egy-egy fárasztó nap után. Nagy élmény volt számomra az erdélyi táj látványa, az ottani emberek kedvessége, vendégszeretete. Köszönöm, hogy eljuthattam erre a magyarlakta területre, ami most Romániához tartozik. /Keszei Tamás/
Az út hosszú volt visszafelé is, de sohasem bántam meg, hogy elmentem, sohasem felejtem el, hogy milyen nagy szerencsénk volt, hogy megnyertük, és egy gyönyörű út kerekedett belőle. /Mórocz Kitti/
Az igazi élmény aznap történt velem: Böjte Csaba atya misézett a csíksomlyói templomban, és ő áldoztatott engem. Felemelő érzés volt. Azt a pillanatot sem feledem el soha. /Tóth Barnabás/
Örültem, hogy eljuthattam Erdélybe, és hogy élményekkel teli kiránduláson vehettem részt./Vargyai Liza/
Erdélyi utunk során oly sok élményben volt részünk, melyek el fognak kísérni életem végéig. Az érzést, mely hatalmába kerít, ha Erdélyre gondolok, talán Orbán Balázs szavai tükrözik legjobban:”Itt valójában Istenhez hiszi magát közel a természet nagyszerűsége által meghatott, a világ semmiségei fölé emelkedett ember, itt minden érzés isteni, minden gondolat ima, minden eszme ihletettséggel határos” /Farkas Kata/
Őszi családnap a celldömölki Szent Benedek Iskolában

Nagy érdeklődés előzte meg őszi családnapunkat. Énekes ráhangolódással vette kezdetét a program, majd az énekkar után irodalmi színpadosaink előadása következett, melynek címe: Szent Márton nyomában. Egy mai kisfiú életén keresztül láthattuk, hogy mi hogyan tehetünk jót a XXI. században, merítve Szent Márton példájából. Külön aktualitást adott az előadásnak a Szent Márton jubileumi esztendő közeledte. A kisebbek kézműves foglalkozásokon vettek részt a délelőtt további részében, melynek keretében volt papír-, textilmunka, gyöngyözés, csuhézás és a legkisebbeknek játszóház. A felnőttek két előadást hallgathattak meg. Először Preszl Éva, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat oktatója beszélt a biztonságos internetezésről, majd Uzsaliné dr. Pécsi Rita neveléskutató fergeteges előadását kísértük elmélyült figyelemmel: Miért nem működik a „Százszor megmondtam!” A sikeres nevelés kulcsa az érzelmi intelligencia címmel. Mindkét előadó napjaink problémáival szembesítette a hallgatóságot és humoros, gyakorlatias példák sorozatán keresztül mutatott be sikeres és jó gyermeknevelési lehetőségeket. Az előadások szünetében büfé, délben pedig ebéd várta a szülőket és a gyermekeket egyaránt. Az előadók internetes segítségekkel és megvásárolható könyvekkel is segítettek bennünket. Sokat tanultunk ezen a napon, külön kiemelve az érzelmi kötődések, pozitív minták fontosságát. Mindenki, aki együtt volt velünk ezen a napon, újra megérezhette iskolánk közösségeinek összekovácsoló erejét.
Mozgó planetárium

A tornateremben október 22-én mozgó planetáriumot állítottak fel. Érdekes filmekkel szórakoztatták a gyerekeket. Minden osztály más-más szemszögből szemlélte az égboltot. A kisebbek játékosabb formában a nagyok tudományos filmekből tanultak valamit az univerzumról, a bolygókról. A gyermekek élvezettel és nagy érdeklődéssel figyelték a vetítést. Mindenkinek nagyon tetszett. Köszönjük szépen.
Megemlékezés október 23-ról

A helyi intézmények közötti kapcsolatépítés jegyében idén a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium elhozta iskolánkba október 23-i műsorát. Nagy öröm volt felfedezni régi diákjainkat a szereplők között. Tanulóink figyelmesen hallgatták a gimnazisták színvonalas előadását. Mindannyian nagy átéléssel mondták szerepeiket. Ők kicsit jobban át tudják érezni, ami a szavak mögött megbújik, hiszen életkorban közelednek a forradalmi ifjúság életkorához, a felnőtté válás küszöbén állnak. A diákok hangszerekkel kísért énekével ért véget az ünnepi megemlékezés, hangsúlyozva, hogy mindig legyünk büszkék őseinkre és arra, hogy magyarok vagyunk.
Egészségnevelési nap

Idén október 16-án tartottuk iskolánkban az egészségnevelési napot. Ez a nap több szempontból is jelentős, hiszen 1978-ban e napon választották pápává II. János Pált, élelmezési világnap és a kenyér világnapja. A programok között szerepelt táplálkozásról szóló előadás, filmvetítés, feladatlapok kitöltése. Fogszakorvosok tartottak előadást a helyes fog-és szájápolásról. Védőnői és a családsegítő szolgálat munkatársainak segítségével a helyes tisztálkodás, elsősegélynyújtás, drogok veszélyei kerültek előtérbe. Budapestről érkezett előadónk az internet veszélyeit ecsetelte a diákoknak. Mozgásos feladatok, sorversenyek tarkították a nap programját. Minden osztály kapott almát, körtét, szőlőt, banánt, kivit, sárgarépát, karalábét, paprikát, paradicsomot, uborkát, amikből gyümölcssalátát állítottak össze a gyerekek. A sok gyümölcsöt és zöldséget a TÁMOP -6.1.2.A-14/2-2014-0007-es pályázat biztosította. Plakátokat készítettek a helyes tisztálkodás és a helyes táplálkozás témakörben. A gyermekek lelki egészségéről lelkészasszony tartott vetítéssel, zenével egybekötött előadást. Mindannyian jól éreztük magunkat és sokat tanultunk ezen a napon.
Aradi vértanúk ünnepe

Október 6-án, nemzeti gyásznapunkon, megemlékezést tartottunk az aradi vértanúk halálának 166. évfordulója alkalmából az iskola tornatermében. Ünnepi műsorral a 7.a osztályos tanulók készültek. A gyerekek komolyan, beleéléssel mondták el a tábornokok búcsúszavait. Ez a nap minden magyar ember számára az aradi 13 hősies önfeláldozását jelenti. Elszántságuk, kitartásuk és hazaszeretetük ma is fáklyaként világít előttünk.
Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.
(Ady Endre: Október 6.)
A zene világnapján

Október 1-jén, a zene világnapján egy népdal volt a belépő iskolánkba. Énekszóval, kincskereső-dalkereső játékkal ünnepeltük a zenét, a dalt. A gyerekek nagy lelkesedéssel keresték az iskola épületében elrejtett tulipános népdalokat. Osztályonként folyt a verseny. Csak dalolva lehetett leadni a megtalált cédulákat. Nagyszünetben következett az eredményhirdetés. A versenyt a 4.a nyerte. Közös énekkel tettük emlékezetessé ezt a napot.
„Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” (John Lennon)
Szent Gellért ünnepe

Szeptember 24-én közös szentmisében ünnepeltük Szent Gellértet, a katolikus pedagógusok és iskolák védőszentjét. A misét Böjti Balázs káplán atya celebrálta. A szentbeszédben buzdította a gyermekeket, hogy hallgassanak nevelőik tanácsára, tanuljanak képességeikhez mérten,mint ahogy ezt Szent Imre tette. Így értékes fiatalokká válhatnak.
Projekthét a negyedik osztályokban

A tanév megkezdését követően egyik nap elmentünk a tűzoltóságra. Megismertük a tűzoltók munkáját. Nagyon izgalmas volt. A következő napokban a négy elemmel foglalkoztunk: tűz, víz, levegő és föld. Lapbookokat készítettünk csapatokban. Tudásban gazdag, szép, színes lapbookok készültek. Öröm volt együtt, csapatban dolgozni.
Jánossy Júlia, Kamondy Doroti, Kamondy Jázmin, Szakonyi Kíra
Püspöki vizitáció

2015. szeptember 15-én iskolánkba látogatott Dr. Veres András Püspök Úr, iskolánk fenntartója.
A közös imádság megkezdése előtt közösségünk nevében Lendvay Istvánné, Ami néni köszöntötte a Püspök Urat, majd az 1. , 5.a és a 7.a osztályokban látogatta meg az órákat. Nagy izgalommal és szeretettel fogadták a gyerekek. Ebéd előtt a plébános atyával, igazgató úrral, igazgató helyettes úrral találkozott.
Délután a pedagógusokkal, technikai dolgozókkal és a szülői munkaközösség tagjaival beszélgetett a Püspök Úr. A beszélgetések során aktuális kérdésekre kaptunk választ, útmutatót, lelki megerősítést további munkánkhoz.
Közös imában imádkoztunk az itt tanuló diákokért, szüleikért, családjainkért és tanárainkért.
Veni Sancte

Szeptember 12-én szombaton délután 4 órakor megtelt a katolikus templom diákokkal, szülőkkel , nagyszülőkkel, hogy a Veni Sancte szentmisében Böjti Balázs káplán vezetésével kérjék a Szentlélek támogatását minden munkájukhoz ebben az iskolai évben. Zengett az ének, a gyerekek imádságos lélekkel, tiszta szívvel kezdték meg az új évet. Veni Sancte Spiritus! Jöjj, Szentlélek Isten! Adj lendületet évkezdésünkhöz, hogy a kapott talentumainkat kamatoztatni tudjuk!
Megkezdődött az új tanév

Augusztus utolsó napján, igazi nyári délutánon gyülekeztek gyerekek, szülők és rokonok a Szent Benedek Iskola udvarán. 30 tágra nyílt szemű, lelkes kis elsős várta különösen nagy izgalommal a tanévnyitó ünnepélyt. Ők nemcsak az iskola, de a sakkpalota kapuin is beléptek ebben az évben. A Polgár Judit által kidolgozott képességfejlesztő módszert felhasználva kezdik meg tanulmányaikat.
Czupor Attila igazgató úr a „felemelő szeretet” jegyében nyitotta meg a 2015/2016-os tanévet a közel 300 diák számára. Örömmel számolt be az iskola bővítésének megkezdéséről a plébánia melletti telken. Pipicsné Péntek Tünde, a szülői munkaközösség elnöke virággal köszöntötte az igazgató urat augusztus 20-i városi kitüntetése alkalmából. Böjti Balázs, plébániánk új káplánja üdvözölte a családokat és a gyerekeket. Beszélt a felkészülés fontosságáról és jó munkát, szeretetteljes közösségi együttléteket kívánt az új tanévre. Az első osztályosok kedves, humoros versei színesítették az ünnepélyt.
Mentovics Éva versével kívánunk minden kedves diáknak, szülőnek és pedagógusnak jó és sikeres tanévet.
Lám, a cserfes gyermekhad ünneplőben ballag.
Halld a csengőnk víg dalát, ím eljött a nagy nap!
Elsuhant a fényes nyár, nézd, az ősz már intett!
Visszavár sok jó barát, osztályfőnök minket.
Lesben áll az új kaland, színes, radír, tábla,
kunkorodó ötösök bújnak az irkánkba.
Gyere te is, kispajtás, állj be közénk vígan!
Hidd el, csodás lesz az év itt, a mi sulinkban!
Megérkeztek a tankönyvek

A tankönyveket augusztus 30-án, vasárnap a tanévnyitó ünnepség után fogjuk kiosztani.
Celldömölk Városért Érdemérem kitüntetésben részesült Czupor Attila

Czupor Attila a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola igazgatója. Első diplomáját a győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte trombitatanár szakon. Pedagógusi pályafutását az Ádám Jenő Zeneiskolában kezdte, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem hittanári szakán diplomázott. A Szent Benedek Katolikus Általános Iskolában 1997-ben nevezték ki az igazgatónak. Tudása, pontossága, figyelmessége nagyban meghatározza az iskola életét, hozzájárul az intézmény rendjének kialakulásához és fenntartásához. Pedagógiai érzéke, a gyerekek iránti szeretete megnyilvánul tevékenységében. Aktívan részt vállal a városi közéletben, és szervezi az iskolai sportéletet. A gyermekek körében a síelés, az asztalitenisz mellett a sakk sportágat is népszerűsíti, szervezőkészségének köszönhetően sakk sportágban nemzetközi verseny színhelye is lehetett Celldömölk.
Pedagógusnap alkalmából a város közoktatási feladatellátásban végzett kiemelkedő munkájáért Celldömölk Városért Érdemérem kitüntetésben részesül. Kitüntetéséhez gratulálunk.
Hittantábor Zalaegerszegen

Július 27-én, hétfőn reggel izgalommal várta az indulást a 73 táborba igyekvő gyermek a 10 felnőtt és a 3 fiatal a templom előtti téren. Uticélunk a zalaegerszegi Mindszenty Katolikus Iskola Kollégiuma volt, ahol az előttünk álló hetet szerettünk volna eltölteni.
Táborunk neve és mottója: Örömhír tábor a Megszentelt Élet Évében. Ennek jegyében teltek a napjaink. Délelőttönként a reggeli imát, s a – szülők jóvoltából – széles választékkal szolgáló reggelit követően közös elmélkedést hallgattunk meg egy-egy szerzetesrend életéről. Ezt követően jóhangulatú kiscsoportos foglalkozással folytatódott a napunk. Ebéd után sokféle érdekes programban lehetett részünk. Városnéző séta, akadályverseny, fürdőzés és egy papírművész által vezetett foglalkozás tette feledhetetlenné délutánjainkat. Az esték közül néhány kicsit hosszabbra nyúlt, de úgy tűnt, nem bánják a gyerekek.
Volt szentségimádás az iskola kápolnájában, máskor pedig sportolási lehetőség a tornateremben.
A búcsúest elmaradhatatlan programja a záróbuli volt. Az est lelki tartalommal kezdődött, mert itt mutatták be a csoportok az általuk kiválasztott evangéliumi jelenetet. Ez jól tükrözte, hogy életünkben kulturált szórakozásunkban hogyan lehet egyszerre jelen az evangélium, a modern zene s a tánc. Sajnos egyszer minden jó véget ér! S másnap a tábor lakói csomagoltak!
Még az indulás napján elmentünk a helyi Ferences templomba, ahol Grácián ferences atya tartott egy jó hangulatú előadást nekünk.
Visszatérvén a kollégiumba ebéd után egy szép zárómisén adhattunk hálát Istennek, és egymásnak is megköszöntük a szolgálatot és a sok szép élményt.
A táborozó gyerekek nagy része így búcsúzott: Jövőre is jövünk! Isten adja, hogy így legyen!
Nyelvi tábor Sopronban és környékén

Nem a kánikulás hetet fogtuk ki július közepén, hála Isten, a soproni idegen nyelvi táborban. A német és angol nyelv kedvelői mindjárt német nyelvű környezetben kezdhették a táborozást. Első nap ugyanis az ausztriai Fraknó várába kirándultunk, majd Eisenstadt látnivalóit néztük meg, elsősorban az Esterházy-kastélyt. A régmúlt emlékei között sok érdekességet találhattak kicsik és nagyok egyaránt. A táborban jutott idő egy kis interaktív nyelvtanulásra is. Tündi néni és Gábor bácsi délelőttönként foglalkozásokat tartottak. A délután azonban a kikapcsolódás jegyében telt: bobozás, városnézés, fürdőzés a Fertő tóban, mozizás és játék… Ezek tették színessé a napokat. A szállás egy nagyon elegáns egyetemi kollégiumban volt. Az utolsó nap pedig megkoronázta a hetet. Az ausztriai Lutzmannsburg csúszdaparkjában és élményfürdőjében élvezhettük a tábor örömeit. Mindenki lelkesen és elégedetten tért haza, sok idegen nyelvi ismerettel gazdagodva.
Rajztábor az Őrségben

Idei rajztáborunkat az Őrségben tartottuk meg, július első hetében. Ragyogó napsütésben vágtunk neki az odaútnak, melynek célja a veleméri templom megtekintése volt. Ebéd után érkeztünk meg szálláshelyünkre, mely Kisrákos szélén található Kékmadár Vendégházban volt. Köszönettel tartozunk szállásadónk gondoskodó szeretetéért és odaadó figyelméért. A gyerekek kezei közül az öt nap alatt látványos munkák kerültek ki. Festettek és kapartak CD lemezt, mandaláztak, nagyobbak kipróbálták a linómetszést. Készültek festett és grafikai munkák, tanulmányrajzok. Megismerkedhettek egy könyveket illusztráló tanító nénivel. A táborban készült alkotások a tanév elején kiállításra kerülnek az iskola aulájában. Szabadidős programokban sem volt hiány. Focirangadót, akadályversenyt, szerveztünk, meglátogattuk a szomszéd községben lévő alpaka farmot, esténként a nap képeit néztük meg, búcsúzóul pedig karaoke estet tartottunk. Hazafele tartva Szőcén álltunk meg a Lápok Házában, ahol egy interaktív kiállítás működik, mely az őrségi lápvilágot ismerteti meg a látogatókkal.
Nagyon szép hetet tölthettünk az Őrségben és rengeteg élménnyel
térhettünk haza.